2013. október 17., csütörtök

EVE-Online háttérsztori

Amikor az űrutazás profitáló vállalkozás lett az aszteroida bányászatnak, és a vákuum környezetben történő gyártásnak köszönhetően; már nem sok időbe telt, hogy az emberiség megtelepedjen a Naprendszer legtöbb bolygóján és holdján. Természetesen, mivel ez a változás gazdaságilag megerősítette a Földet lehetővé vált a minél távolabbi űrutazás is. A távolság leküzdése két csillagrendszer között áthatolhatatlan akadálynak tűnt kezdetben, a Warp (térferdítő) technológia előtt. Később, az ugró kapuk -gravitációt negatív energiával ötvözve- stabil féreglyukakat hoztak létre, aminek köszönhetően az űr két távoli pontja közötti utat pillanatokon belül meg lehetett tenni. Persze az egyik ugrókaput továbbra is a hagyományos módon kellett a helyére szállítani, de még így is felgyorsult az emberiség kirajzása távoli csillagrendszerekbe.

A következő nagy lépést a Warp technölógia továbbfejlesztéséből létrejövő ugróhajtóművek (Jump drive) jelentették. Az első ugróhajtóművekkel csupán rövid utat lehetett megtenni, de későbbiekben, akár rendszerek között is ugrálni lehetett velük ugrókapuk használata nélkül is. Ez ismét tekintélyesen felgyorsította az emberi expanziót. Rövidesen emberi telepek jelentek meg csillagrendszerek százaiban, tucatnyi ilyen település hatalmas kolóniává nőtte ki magát. Ekkorra, azonban, az expanzió folyamata egyre nehézkesebbé vált a bürokrácia miatt. Majdnem minden rendszer, ami ugró távolságon belül volt, már azelőtt elkelt, hogy a tényleges kolonizáció megkezdődött volna. Így sokaknak éveket kellett várnia, hogy új otthont találjanak egy új világban.

A dolgok azonban hirtelen jobbra fordultak, amikor egy természetes féreglyukat fedeztek fel a Canopus rendszer mellett. Habár már korábban bebizonyították ilyen természetes képződmények létezését, ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen csodára találtak rá. A szondák, amelyeket a féreglyukba küldtek, a lyukat stabilnak mutatták, és a túloldalon egy új galaxisra bukkantak. Igaz, ez a galaxis sok minden lehetett: a saját Tejútrendszerünktől távol fekvő galaxistól, a világegyetem túloldalán fekvő galaxison át, egy másik dimenzió, vagy egy párhuzamos univerzum is.

A féreglyukat EVE-nek (valaminek az estéje-ford.) keresztelték, mert az új világok új kezdetet jelentettek sokaknak. Döntés született, hogy ugró kapukat építenek EVE mindkét végére, mert csak különösen megerősített hajók tudtak áthaladni a féreglyukon. Továbbá, tudósok megjósolták, hogy az EVE néhány évtizeden belül be fog záródni. Szóval embereket és felszereléseket szállítottak a túloldalra, majd bázisokat hoztak létre az új rendszerben. A rendszert nemsokára Új Édennek (New Eden) nevezték el. A két kaput az EVE két oldalán hatalmasra kellett építeni, mivel eléggé megjósolhatatlan természete volt a féreglyuknak. Ezek voltak a legnagyobb építmények, amelyeket az emberek valaha építettek. Az építésük 200 évig tartott még az emberiség megnövekedett gazdasági potenciáljával is. Az új világot mindenki számára szabaddá nyilvánították. Az épített ott bázist először, aki előbb ért az adott helyre. Ezért vállalatok százai kezdték meg felfedező és gyarmatosító útjukat az új világban, amint megnyíltak a kapuk.

Bár az EVE bezárult, mialatt még épült a kapu, de azok még utána is működtek. 70 évi hibátlan működés után tragédia történt, egy megmagyarázatlan jelenség nyelte el a kapukat, súlyos magneto-gravitációs anomáliát okozva. Ez a jelenség a kapukat használhatatlanná tette, de ami rosszabb, az az, hogy az egész prosperáló Új Éden rendszert romba döntötte. Az EVE kapuk még mindig léteznek, de az a hajó, amelyik túl közel merészkedik hozzájuk menthetetlenül elpusztul az ártalmas gravitációs viharokban.

Az EVE bezárulásának a hatása gyors volt és drámai. Minden bázis és telep, amelyik Új Éden vagy az Óvilág fejlett iparától függött most elvágva találta magát a katasztrófa miatt. Mivel a legtöbb kolóniát csupán néhány évvel vagy évtizeddel azelőtt alapították, nagyon kevesük volt önellátó. A legtöbb, egyik a másik után, kihalt az oxigén, az étel- vagy a vízhiány miatt. Azon kevés telep, amelyik túlélt lassan elveszítette a tudását és hi-tech iparát, mert nem volt eszközük, felszerelésük, amivel fenntartották volna azt.

Évek ezrein keresztül ezek a szétszórt emberi enklávék egymástól elzárva éltek. Az idő múlásával a különböző környezet hatására kis változások alakultak ki a kinézetükben, ami különbözővé tette őket egymástól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése